5 tipp, hogyan kommunikálj a Z generációval

Vendégszerző: Dr. Bernschütz Mária, generáció -, trendkutató, generatika.blog.hu

Dr. Bernschütz Mária, generáció -, trendkutatóNincs olyan hét, hogy ne tanulnék valamit a Z generációról, és magamról! Úgy vélem, hogy a reakcióinkat mi választjuk meg. Választhatunk a jól bevált ismerős értékeink alapján, de megpróbálhatunk más nézőpontból ránézni a helyzetre, és értékelni ezeket az új helyzeteket.

A generációk csoportosítása

A magyar társadalomra a leginkább illő csoportosítás: a legrégebbi generáció az 1925-1945 között született, a veteránok. Őket követik az 1946 és 1964 közötti Ratkó-korszak szülöttei (baby boomerek), majd utánuk az 1965 és 1979 között született X generáció. Az Y generáció az 1980 után születetteket jelenti, 1996-tól 2010-ig már Z generációnak nevezik (Tari, 2011). A legfiatalabbak pedig a 2010-ben és az után született alfa-generáció. (Generations Defined, 2012).

 

A Z generáció

Z generáció

Érdekes csoportot jelent az 1996 és 2010 között születettek generációja. Legidősebb tagjai még csak most barátkoznak a munkaerőpiaccal, de már őket is figyelembe kell venni, mint potenciális munkaerő.

Ők jelentik a világ első globális nemzedékét, a csoport minden tagja egy olyan környezetbe született, melyet a digitális technológiák és eszközök uralnak. Hálózatokon keresztüli működésben érzik legjobban magukat, folyamatosan kapcsolatban vannak egymással és a külvilággal a világhálón keresztül. Ezzel együtt egy valós idejű (azonnalitás), személyes kommunikációt azonban stresszhelyzetnek élnek meg. Jellemző rájuk a párhuzamos cselekvés (multitasking), az együttműködő tanulás, mivel hozzá vannak szokva a technológia biztosította eszközökhöz és gyorsasághoz. Munkaerő-piaci viselkedésük a becslések szerint szintén gyors lesz. Készek lesznek a tempós feladatvégzésre, döntésekre. Természetes lesz számukra a munkahelyek cserélgetése, kompromisszumok nélkül fognak döntéseket hozni ez ügyben, ha szükségét érzik. Szintén a technológiával való szoros kapcsolatukból adódóan nem egyetlen vállalattal szemben lesznek lojálisak, nem fogja őket zavarni, ha nincs biztos fizetésük, vagy egy stabil íróasztaluk valahol. Folyamatos mozgásban lesznek és ennek az országhatárok sem jelenthetik akadályát. Ők már nem egyénileg, hanem társaikkal együttműködésben fogják megvalósítani elképzeléseiket, amikért készek lesznek komoly áldozatokat is hozni. (Kissné, 2014). Térjünk át a velük való kommunikációra! Ezeket a tippeket megelőzte több év gyakorlat és ismerkedés ezzel az új generációval.

 

1. Légy partner!

A digitális bennszülöttekre (alfa, Z, Y generáció) az jellemző, hogy szinte együtt nőttek fel a technológiával. A közösségi média, a hálózatiasság, az azonnalitás alapértékük, ezt fogadták el, és ezt is várják el. Mivel a hálózatiság alapfeltétele, hogy mindenki egyforma, és mindenki egy szinten van, kihívás őket a poroszos iskola szerint alá-, fölérendelési viszonyban kezelni. Ha nem érzi, hogy partner vagy, akkor nincs tisztelet. Minden egyes pillanatban ki kell tudni vívni a figyelmüket, ezt, hogy érdemes rád figyelni, mint másra.

Mindenki egyenlő

Abban nőttek fel, hogy mindenki egyenlő (internetprotokoll alapján FIFO), mindenki egyenlően kapcsolódhat, beleszólhat, kommunikálhat.

 

2. Keretek: a szabályokat fogalmazd meg előre!

Neveléstanban és pszichológiában sokat foglalkoznak a keretek megadásával (például: Nelsen (2013): Pozitív fegyelmezés). Szülőként/felnőttként adjuk meg előre, mit lehet és mit nem a gyermeknek/felnőttnek. Vegyük elő ezt a szülői stílusunkat, amikor egy Z generációssal próbálunk kommunikálni, nem azért mert gyermekek, hanem mert – ahogy később írom –, nem azonosak az alapok.

visszajelzés

A kiindulópont az, hogy ŐK nem MI. Teljesen más szocializációval rendelkeznek, már egy külső eszköz határozza meg életüket. A hálózattal megkapták az azonnaliságot, a mellérendelés érzését, mindenki egy szinten van velük, és a tudatosságot vagy öntudatot.

A Z-t megelőző generációk esetében a poroszos szocializáció, és poroszos iskolák betörték a diákokat, tudták hol a helyük, IMPLICIT érezték, hol, meddig mehetnek el.

Úgy vélem, ez hiányzik most, ez az IMPLICIT tudás, és bármit értsünk a „tudás alatt”. Nem állok a poroszos betörés mellett, csak egyszerűen tudatom, hogy ők már másképpen nőttek fel. Ezt az információs szakadékot pedig keretekkel tudjuk biztosítani a Z generáció számára. Ha nincs meg ez a tudás, vagy szabály, akkor tegyük érthetővé, nyilvánossá.

A lényeg, hogy amit mi TACITnak, vagy IMPLICIT ismeretnek gondolunk, az NEM az. Kezdjünk el újra KERETEKet alkotni, akkor, amikor valami fontos történik a vállalat folyamatában, mert NEM mindenki érti ugyanazt alatta.

Mit szeretnél tőlük, hogyan viselkedjenek? És mit nyújtasz nekik ezért cserébe? Ők idejüket, energiájukat „áldozták” a te cégedre, te mivel honorálod? Értékes információkat, mire tudják beváltani a tőled hallottakat? Mi az, ami neked nem elfogadható velük szemben?

A fő szabály ebben, velük szemben, hogy előre fogalmazd meg és mondd meg nekik, legyen a kérésed transzparens, átlátszó, ne essenek ki útközben plusz elvárások. Különösen a vállalati folyamatoknál.

 

3. Hallgasd meg őket!

Ez már nem a monológok ideje. Nem a frontális oktatásé/előadásoké.

A legjobb az őket érintő dolgokban, ha kikéred az Ő véleményüket is. Mert van, és megosztják veled. Ha a fenti passzust jól megoldottad, partner vagy, el is mondják, valamint a digitalizáció hatása: kommentelnek mindenre. Legyenek erre informális terek, időpontok beépítve a mindennapi munkafolyamatba.

 

4. Tegyél be interakciókat!

Már írtam, hogy az egyoldalú kommunikáció idejének vége. Szintén a digitalizációs kor problematikája, hogy egyre nehezebb kivívni a hosszantartó figyelmet. Főleg a száraz elméletet/tényeket tekintve, tényleg óriási probléma. Számukra ez kihívás, és neked, előadónak vagy tárgyalónak is. Nem azért, mert nem bírnak téged vagy az anyagot, hanem a figyelem fenntartása gyerekkoruk óta rövidül. Ezt is interakcióval lehet feldobni. Kisebb darabokra szedni az átadandó információt. Habár vegyük észre azt is, hogy a figyelem visszaesése nem csak őket érinti. Ez globális jelenség!

 

5. Légy igazságos!

Ők abban élnek, ahol mindenki egyenlő, és mindent szabad, ami nem tiltott, és minden transzparens, világos és érthető. Nincs annál rosszabb a fiatalokkal kapcsolatban, mint nem következetesnek lenni és eltérni, elcsúszni, akár szóval vagy tettel. Ha valami nem úgy jött ki, ahogy gondoltad, kérj bocsánatot, és tegyél érte, hogy kompenzáció történjen. Légy korrekt!

Ők már nem az a generáció, aki mindent elfogadott, mert a „feljebbvaló” azt mondta. Ők erre is kommentelni fognak, ott, ahol tudnak. Mert ez is a digitalizációs transzparens szocializációjuk eredendője. Vagy szó nélkül elmennek.

 

Fotók forrása: pexels