Ezt senki nem mondta! – Szabó T. Anna és Dragomán György: „Mindenből kivettem a részem, kivéve az aggódásból”
Az Ezt senki nem mondta hatodik részében Ott Anna emeli a tétet. Arra kíváncsi hogyan születik egy család ott, ahol mindkét fél alkot?
„Mostanában sokat gondolkodtam azon, hogy az íróvá válás gyötrelmei és a várandósság várakozása és a szülés gyötrelmei mennyire hasonlóak. Ez ugye szintén egy irodalmi közhely, hogy meg kell szülni, ki kell hordani a munkát, de nálunk ez szó szerint így volt. Tehát tulajdonképpen egyszerre lettünk írók és szülők.”
Meghallgatom Spotify-on Meghallgatom Youtube-on
Az epizód vendégeit nem csak olvassák, de 35 évnyi szövetségüket is sokan példaképnek tekintik. Szabó T. Anna és Dragomán György őszintén mesélnek álmokról, kompromisszumokról lemondásokról, aggódásról, főzésről, az írósapkáról, arról, hogy mi mindent kaptak a szülőségtől és mivel kellett és kell most is, felnőtt gyerekeik mellett megküzdeniük.
„Most kisgyereked van, nem látod, hogy ennek vége lesz, de nagyon gyorsan vége lesz. Felnőnek. És az egy külön sport, megélni, hogy milyen az, amikor felnőttek is elmennek, arra is ugyanolyan nehéz felkészülni, mint amikor jönnek.”
A sorozat április 23-án Halász Ritával folytatódik.