Kairó
“Aki nem látta Kairót, az nem látta a világot”. – mondja Seherezádé az Ezeregyéjszaka meséiben. Miért lehet érvényes ez a mondat akár napjainkban is?
Talán azért, mert a Kairóban található gízai nagy piramis az egyetlen olyan csodája a világnak, amit az ókori világ hét csodája között és az Új Hét Csoda között egyaránt jegyeznek. Az utóbbi listát több mint 100 millió ember szavazatai alapján állította össze a New7Wonders Foundation. A szavazatok a világ minden tájáról érkeztek. Így választották ki azokat a helyszíneket, amelyek korunk legnagyobb építészeti és kulturális teljesítményét képviselik.
A piramisokon túl persze számtalan izgalmas látnivaló akad a városban. Kairó a történelem, a kultúra és a modern élet különleges elegye. A világ egyik leghíresebb múzeuma az Egyiptomi Múzeum, ahol Tutanhamon örökségét őrzik. Jó hír, hogy Kairót a kalandvágyóbbak szervezett út nélkül is könnyedén felfedezhetik. Budapestet és Kairót közvetlen járat köti össze, a városon belül nálam már az Uber bizonyult praktikusnak. Biztonságos, kényelmes, nem kell alkudozni és készpénzzel vesződni, még a borravalóról is online gondoskodhat az ember. Kairó nem való mindenkinek, de akit nem ijesztenek el a világ kaotikusabb nagyvárosai, különleges kalandokat élhet át. Ettől függetlenül egy tematikus vagy egy részleges szervezett túra – például a piramisokhoz idegenvezetővel elmenni – jó kompromisszum lehet.
Kairó története több ezer évre nyúlik vissza, de maga a város nem az ókori egyiptomiak öröksége, a későbbi hódítók építették fel. A hely, ahol ma Kairó áll, az ókortól kezdve fontos központ volt a Nílus völgyében. Memphis, Egyiptom első fővárosa, a korai fáraók uralkodói székhelye, alig 20 km-re fekszik a mai Kairótól. A várost magát a Fátimida kalifátus alapította 969-ben, amikor az észak-afrikai síita dinasztia elfoglalta Egyiptomot. A város neve „Al-Qāhirah” lett, ami egyébként azt jelenti, hogy „a hódító”. Kairó az iszlám világ egyik kulturális és politikai központjává vált nem sokkal alapítása után. Nem sokkal később pedig az iszlám világ egyik leggazdagabb városa lett annak köszönhetően, hogy a selyemút és a fűszerkereskedelem útvonalai a városban futottak össze. Amikor Kairó az Oszmán Birodalom fennhatósága alá került, korábbi gazdasági és politikai befolyása elveszett. A törökök inkább Konstantinápolyt fejlesztették, így Kairó csak regionális központ maradt.
Az új Kairót, ezzel együtt pedig az európai stílusú negyedeket Mohamed Ali pasának köszönheti a világ, aki egyiptomi alkirályként modernizálni kezdte az országot. Ekkor jelentek meg a széles sugárutak és francia stílusú épületek is. Kairó egyik népszerű negyede, a Zamalek itt-ott még Budapestre és Párizsra is emlékeztet egy kicsit. Magyarul is olvasható az a kortárs regény, aminek a története itt, Zamalekben játszódik. Dejan Tiago Stankovic szerb szerző, A Nílus színe, a kiszmet regénye című könyvében Kairó és Egyiptom féltve őrzött titkairól rántja le a leplet. A városrészről így ír a szerző regényben:
„Zamalekben az utcák fölé vaskos törzsű, girbegurba ágú fák lombjai borulnak, a portákat magas falak övezik, a kertekben, amelyeket benőttek a piros hibiszkusz cserjéi, árnyékos szegletek húzódnak meg. Mindenhol érezni a Nílus közelségét, hiszen bármerre indulnál, a vízpartra vezet az út. A víz felől a légáramlat felhatol az utcákon, végigseper az aszfalton, ezért aztán ott a legtikkasztóbb sivatagi forróságban is valamivel elviselhetőbb, hűvösebb van, mint másutt a városban. Zamalek nevéhez fűződik továbbá mindaz, ami kilóg Kairóból: a jól szituált külföldiek kolóniái, a galériák és a művészek. Valóban a legfelkapottabb része volt Zamalek Kairónak, és noha már nem egészen így van, sohasem ment ki egészen a divatból, következésképp más, kevésbé szerencsés városrészekkel ellentétben soha nem kopott meg teljesen, avíttságával együtt úgy-ahogy meg tudott maradni.”
Az 50-es évektől Kairó az arab világ legnagyobb metropolisza. A közelmúlt meghatározó eseménye a 2011-es egyiptomi forradalom, aminek központja a híres Tahrír tér volt, ahol a tüntetések Hoszni Mubárak elnök lemondásához vezettek. A naplemente egyébként szerintem erről a térről, a karcsú, magas pálmák mellől nézve a legszebb a városban. A lemenő nap narancsba, vörösbe, lilába és rózsaszínbe öltöztet mindent, ami körülveszi az embert. Ez csak az egyik este a városban, de mindegyikre találni olyan élményt, ami örökre velünk marad.
