Merre tovább? – Az életközepi válság és megoldási stratégiák

35-50 éves korára az emberek többsége már megválaszolta az élet sok nagy kérdését. Eldőlt, milyen pályát választ, sőt, túl van már egy-két évtizednyi munkatapasztalaton. Általában eldőlt, a karrierjében milyen lehetőségek vannak, kialakult, milyen munkatárs, dolgozó, főnök. A többség már megtalálta a társát, családot alapított, átvészelte a legnehezebb kisgyerekes éveket is, amik a kutatások szerint extrém terhelést rónak az egyénre, de a párokra is.

Nagyjából tehát az életük feléhez érkeztek. Ez az időszak ideálisnak tűnik a visszatekintésre, a számvetésre. Miről álmodtam gyerekkoromban? Milyen életet szántak nekem a szüleim? Elértem, amit szerettem volna? Szeretem a munkámat? A megfelelő emberrel élek?

És talán a legfontosabb: mit szeretnék még elérni?

Életközepi válság – Itt az idő a számvetésre!

A 35-50 éves életkor kiváló időszak a visszatekintésre, de még nem túl késő az előre tekintésre sem, az esetleges újratervezésre. A nők esetében előtérbe kerül a gyermekvállalás kérdése, ha még nem szültek. A férfiak pedig megdöbbennek, milyen régóta is házasok. Sokan kapuzárási pánikot is megélnek ebben az időszakban, ami az életközepi válság kifejezetten szexualitással kapcsolatos formája.

Életközepi válságnak, krízisnek szokás hívni ezt az időszakot, de nem szerencsés rá a szó. Minden változás, fordulópont krízis, de az nem feltétlen rossz, sőt, nagyon sok pozitív hatása is lehet. Fontos tudni, hogy nem betegség és hogy az emberek kb. 10 százalékát érinti.

Tény, hogy erre az életkorra már egy nagyon sűrű időszakon van túl az emberek többsége. A nagy rohanás után alkalmas az idő az élet nagy kérdéseire, már csak azért is, mert ekkorra válik az is nyilvánvalóvá: szeretteink, de mi sem élünk örökké. Megéljük a testi változásokat, megismerjük az öregedés jeleit. Mindezek azonban szerencsés esetben új kérdéseket vetnek fel, amikre új válaszok születnek, ezek pedig lendületet adnak a következő életszakaszhoz.

Pipa

Tegyük mérlegre, amit elértünk, pipáljuk ki, ami sikerült és bátran írjuk össze, ami még hátravan és reálisan elérhető. Meglepődünk, hogy a családunk, a környezetünk, de még a munkahelyünk is milyen rugalmasan fog a kérdéshez állni. Nem véletlen, hogy bizonyos nyugati kultúrákban hétévente egy év fizetett szabadság jár a dolgozónak, ami alatt feltöltődik és újult erővel száll vissza a mókuskerékbe.

Vannak azonban esetek, amiknél érdemes szakemberhez fordulni:

• Amikor a hétköznapi rutin értelmetlennek tűnik.
• Nem sikerül elengedni a be nem teljesült vágyakat.
• Életkorhoz nem illő tevékenységek elkezdése.
• Függőségek kialakulása.
• Tartós rossz hangulat.

Az életközepi válság idején gyakori jelenség a kiégés is. Belefáradtunk a munkába, nem okoz már örömet, egy darálóban érezzük magunkat, motiválatlanság és állandó fáradtság jellemez minket. Ilyenkor mindenképp érdemes pszichológus vagy coach segítségét kérni. A kiégésre jó válasz a változás, a pihenés, határaink finom feszegetése, egy-egy nagy utazás vagy önismereti tréning.

A vezetőknek, HR-szakembereknek arra is figyelniük kell, hogy a járvány kicsit mindenki számára egy életközepi válságot idézett elő. Szinte minden addigi normalitás felborult, kevés kapaszkodó maradt és a dolgozók ki- és elfáradtak. Azért, hogy megtartsák őket, érdemes megfontolni az alábbiakat:

• Hangulatfelmérés a dolgozók körében.
• A home office és a távmunka beépítése a mindennapokba.
• A biztonság érzésének megteremtése.
• Rendkívüli szabadságok biztosítása a feltöltődésre.

Szerencsés esetben az életközepi válság során felmerült kérdésekre megtaláljuk a jó válaszokat és azok lendítenek minket tovább az úton. Viszont ha nem foglalkozunk a bennünk felmerült kérdésekkel, kétségekkel, cipeljük őket tovább és állandó rágódás és keserűség jellemez majd minket.

A meghatározó élmény nekem az El Camino volt, amit egy életközepi válság indított el. Életem legjobb hónapja volt. Ugyanakkor ez nem helyrajzi kérdés. Teljesen mindegy, hogy Spanyolországban járom végig a klasszikus El Caminot, vagy elindulok Magyarországon egy földúton… az a lényeg, hogy megtaláljam a lelki békét.

Brazíliát félig-meddig egyedül barangoltam be, épp egy magánéleti krízis után. Brazíliához sok félelem kapcsolódik, és ahogy ez átdolgozódott bennem az út alatt, az nagyon felemelő élmény volt. Kiszakadva a hétköznapokból, magamat és a világot szemlélve fedeztem fel egyszerre kicsit újra mindkettőt.