Szlovénia – Bor, biztonság és a minden kívánságot teljesítő harang
Szlovéniát nemrég úgy ajánlottam egy kedves ismerősöm figyelmébe, hogy olyan, mintha összetolták volna a környező országokat, Ausztriát, Olaszországot és a szláv országokat egy területre és mindegyik ország csak a legjobb tulajdonságait hozta magával.
Szlovénia Ausztriától megbízhatóságot és tisztaságot, Olaszországtól gyönyörű épületeket, a könnyed és gondtalan létezés tudományát, a szláv országoktól pedig életörömöt és jó ételeket kapott. A kétmilliós Szlovénia közel van hozzánk, kiváló borai vannak és biztonságos. Ez a három már önmagában elég is lenne, hogy ellátogassunk oda, de ezekre jönnek még az olyan extrák, mint a 47 kilométernyi tengerpart, a kétezer méter magasság fölötti hegyek és a kedves, nyitott lakók.
A Szlovéniával való ismerkedést Marioborban, a világ legöregebb szőlőtőkéje mellett és egy pohárt borral érdemes indítani. A több mint 400 éves szőlőtőke a Guinness Rekordok Könyvében is szerepel, a Dráva folyó partján található és még mindig terem. Évente alig néhány üveg bor készül a termésből, amiket megvásárolni nem lehet, viszont nagy megtiszteltetés ajándékba kapni. II. Erzsébet brit királynő, II. János Pál pápa, Bill Clinton volt amerikai elnök, Arnold Schwarzenegger és a japán császári család tagjai mind kaptak belőle korábban Szlovénia nevében. A szőlőtőke melletti borházat ’Hiša Stare trte’ néven találjuk, itt nyitvatartási időben bármikor kérhető borkóstoló, de borászati múzeumot is találunk benne.
Szlovénia nemcsak Európa, hanem a világ egyik legbiztonságosabb országa. A 2024-es Global Peace Index rangsorában az ország a 7. helyen áll. Az első helyre egyébként Izland került, az ötödikre pedig a szomszédos Ausztria. Utóbbival az ország történelme is összefonódik, hiszen Szlovénia valamikor az Osztrák-Magyar Monarchia része volt. Abban az időszakban Szlovénia kötelező látnivalója, a Bledi-tó és a környéke az arisztokrácia népszerű nyaralóhelye volt.
I. Ferenc József császár is gyakran látogatott el a tóhoz. A tó körül a Monarchia korában épültek az első villák a korabeli elit számára és nem sokkal utána terjedt el a csodatévő harang híre. A tó közepén található kis szigeten egy templom áll, ott található a híres harang. Ha valaki háromszor meghúzza a harangot, és közben kíván valamit, a kívánsága valóra válik. Jómagam is minden tőlem telhetőt megtettem, hogy valóra váljon, amit elképzeltem. Többször is jártam a Bled-i tónál. Egy alkalommal a szállásom is közel volt a tóhoz, ezért korán reggel egy sétára indultam a tó körül. Kedvem támadt úszni egyet a hívogatóan tiszta vízben. Nem volt nálam fürdőnadrág, de nem akartam lemondani a reggeli frissítőről. Meztelenül, egy vízre hajló fa lombjának takarásában léptem be a tóba. Az egyik legszebb szlovén emlékeim között tartom számon ezt a spontán csobbanást.
Az összes többi jó élmény már a szlovén tengerhez kötődik. Ha a Monarchia korának miliőjét akarjuk érezni, jó szívvel ajánlom a Hotel Kempinski Palace Portorož korabeli lakosztályait. A reggelit az egykori bálteremben, eredeti díszletek között fogyaszthatjuk el. Közel a tengerpart és az egyik legszebb szlovén városka, a Velence hangulatát megidéző Piran is sétatávolságra van Portorož-tól, a ’Kikötő Rózsájától’.
Legutóbbi felfedezésem Szlovéniában Ptuj városa. Autóval Budapesttől körülbelül 4 óra alatt gyorsan és kényelmesen elérhető. A város megkapóan szép, egy kicsit olyan, mintha a budai várnegyed házai között sétálna az ember, csak ott ki lehet lépni a házak közül egy folyó partjára. Kortárs írónk, Kiss Tibor Noé választotta új otthonának ezt a várost.
Híresen jók a pincészetek Ptujban. A város híres borai közül mindenképpen érdemes megkóstolni a ’Haloze’ régióban termelt borokat, különösen a ’Laski Rizling’ (olaszrizling) és a ’Šipon’ (Furmint) fajtákat. Ezek a remek borok a Ptuj környéki dombokról származnak. A Šipon sokak kedvence, friss és gyümölcsös.
A legenda szerint a 18. században Napóleon francia katonái jártak a régióban, és amikor megkóstolták a furmintot, felkiáltottak: “C’est si bon!” (Ez olyan jó!). A helyiek ezt a kifejezést “Šipon”-nak értették, és így kapta a bor a nevét. Borkóstolásra egyébként a Kobal Wines-t ajánlom (@kobalwines) a városban. Kiváló boraik vannak, hogy már csak értük megéri átugrani Ptujba. Étteremek közül a folyóra panorámás Restaurant Ribic lehet jó választás. Ha pedig kultúrára is szomjazunk, a ’Dnevi Poezije in Vina’ (Költészet és Bor Napok) fesztivált ajánlom, idén augusztus 19. és 24. között rendezik meg Ptujban. (www.visitptuj.eu) Ez egy nemzetközi költészeti fesztivál, ahol a versekhez választják a legjobb szlovén borokat.
Jó utat!