Daganatos betegség esetére szóló kiegészítő biztosítás
A mai kor egyik leggyakoribb betegsége a rák, így szinte mindenki tapasztalja a környezetében, hogy az egészségügyi problémával való küzdelem mellett milyen egyéb nehézségekkel kell szembenézni a betegség felismerése után. Ebben a kritikus helyzetben nyújt anyagi segítséget a daganatos betegség esetére szóló kiegészítő biztosítás.
Magyarországon évente 60-80 ezer embernél diagnosztizálnak új daganatos megbetegedést és 30-35 ezren vesztik életüket ennek következtében. Ez a második leggyakoribb halálok hazánkban.
Ez a biztosítás akkor nyújt segítséget, amikor daganatos betegséget ismernek fel a biztosítottnál. A biztosítás nyújtotta összeg ugyanis felhasználható
- a kieső jövedelem pótlására,
- a gyógyulást támogató, a beteg komfortérzetét javító szerek vagy eszközök beszerezésére,
- egy költségesebb – hazánkban nem elérhető vagy az állam által nem támogatott –, a betegség alakulását hatékonyabban követő vagy a gyógyulásra több esélyt adó technológia, módszer elérésére, finanszírozására.
A rákos megbetegedések 6 vezető típusa
A rosszindulatú daganatos betegség világszinten vezető halálok, mely 2020-ban közel 10 millió halálesetet jelent.
A leggyakoribbak 2020-ban (a rák új eseteit tekintve) a következők voltak:
Forrás: WHO
Mikor és mennyit fizet a biztosító?
A Biztosító a biztosítási esemény bekövetkeztekor az aktuális biztosítási összeget fizeti ki, és ezzel a kiegészítő biztosítás megszűnik.
A biztosítási összeg meghatározásakor érdemes számításba venni a jövedelemkiesés nagyságát, illetve a gyógyulás költségeit.
A biztosítás a biztosított 70. életévének betöltését követő évfordulókor szűnik meg.