Aegon Művészeti Díj 2013

Apa és fia versenyez Magyarország legrangosabb irodalmi díjáért – lezárultak a jelölések, kialakult az Aegon Művészeti Díj „longlist”-je.

Idén megszakítások nélkül nyolcadik alkalommal adják majd át az AEGON MŰVÉSZETI DÍJAT, amelyet a 2012-ben kiadott legjelentősebb magyar szépirodalmi mű szerzője kaphatja.  A 2012-ben szakmailag megújult díj, sok rangos külföldi irodalmi díj mintájára, publikussá tette a jelöléseket a díj honlapján. (www.aegondij.hu).  Összesen 28 könyvet neveztek a kiadók és a zsűri tagjai. A 28 könyv közül a tízfős zsűri, egymás véleményét nem ismerve, kialakít egy szűkebb, rövid listát („shorlist”). Ezen tíz könyv szerepel majd, közülük kerül ki a díjazott idén tavasszal.

A 28 könyvet tartalmazó lista egyik érdekessége, hogy apa és fia – egymás jelöléséről nem tudva, hiszen a kiadók nevezték műveiket – együtt  versenyeznek a rangos elismerésért. Az apa: Závada Pál, akinek 2012-ben a Magvető Kiadónál megjelent „Janka estéi – Három színdarab” című kötete szerepel a jelöltek között. A fiú: Závada Péter. Őt „Ahol megszakad” című első versgyűjteményével  jelölte kiadója, a  Libri.

A 28 szerző között örvendetesen sok a nő: Szvoren Edina: Nincs és ne is legyen, Kiss Judit Ágnes: Koncentrikus korok, Karafiáth Orsolya: Kicsi Lili, Finy Petra: Madárasszony, Erdős Virág: Pimpáré és Vakvarjúcska, Bán Zsófia: Amikor még csak az állatok éltek című könyvével szerepel  a listán.

A legfiatalabb szerző – Závada Péter – épp elmúlt harmincéves, és több negyven év alatti szerzőt is jelöltek művével. A legidősebb író majdnem kilencven:  Méray Tibor Egy és más című friss könyvével van a jelöltek között.

A tavalyi év kortárs költészetének meghatározó és fontos tematikája volt a közéleti költészet szerepe és megújítása, ennek emblematikus kötete Kemény István: A királynál című munkája, melyet szintén a díjra érdemesnek talált a kiadója.

A „LONGLIST” szereplői a www.aegondij.hu oldalon megtalálhatóak, a jelölt műről készült rövid leírással, és a szerző életrajzával együtt. A zsűri a napokban alakítja ki a szűkebb, tíz könyves listáját, melyet szintén hozzáférhetővé teszünk a díj web- és Facebook oldalán is.