Történetünk

Az Alfa Biztosító új név a magyar biztosítási palettán, valójában azonban a vállalat Magyarország egyik legnagyobb múltra visszatekintő biztosítótársasága, története a múlt század közepéig nyúlik vissza. 1949-ben megalakult az Állami Biztosító Nemzeti Vállalat, amely az akkori viszonyok között széles rétegeknek nyújtott biztosítási szolgáltatást. A társaságot 1992-ben privatizálták, amely során a holland székhelyű nemzetközi Aegon vállalatcsoport többségi tulajdont szerzett.

A vállalat ÁB-AEGON, majd Aegon Magyarország néven az elmúlt 30 éven keresztül a magyar biztosítási piac meghatározó szereplőjeként segítette ügyfeleit a pénzügyi biztonságuk megteremtésében.

Az Aegon N.V. 2020-ban döntött egyes kelet- és közép európai érdekeltségei eladásáról az ausztriai székhelyű VIG csoportnak, amely az Union Biztosító révén ismert szereplő a magyar piacon. Az Aegon csoport részeként három évtizedig működő magyarországi leányvállalat a hazai biztosítási piac egyik legsikeresebb vállalataként csatlakozott a VIG csoporthoz, amelynek hazai érdekeltségeiben kisebbségi tulajdonosként a Magyar Állam is szerepet vállal. A tulajdonos változásához kapcsolódóan a társaság neve is megváltozott Alfa Biztosítóra, amely továbbra is a lakásbiztosítási piac vezető biztosítója, tulajdonosain keresztül – a VIG és a Magyar Állam közel 20%-os piaci részesedésével – Magyarország egyik vezető biztosítási csoportjának tagja.

A legfontosabb mérföldkövek vállalatunk történetében

  • 1949

    Megalakul az Állami Biztosító Nemzeti Vállalat

    1949-ben megalakult az Állami Biztosító Nemzeti Vállalat, amely az akkori viszonyok között széles rétegeknek nyújtott biztosítási szolgáltatást.

  • 1990

    A holland Aegon csoport megvásárolja az Állami Biztosítót – létrejön az ÁB-AEGON

    A vállalat ÁB-AEGON, majd Aegon Magyarország néven az elmúlt 30 éven keresztül a magyar biztosítási piac meghatározó szereplőjeként segítette ügyfeleit a pénzügyi biztonságuk megteremtésében.

  • 1996

    Az Aegon Önkéntes Nyugdíjpénztár megalakulása

  • 1997

    Befejeződik a biztosító Kálvin téri Székházának felújítása

  • 2001

    Elindul az első biztosítói Call Center Magyarországon

  • 2004

    Névváltás: ÁB-AEGON-ból AEGON Magyarország lett

  • 2006

    Aegon Irodalmi Díj alapítása – Magyarország legnagyobb presztízsű kortárs irodalmi díja (2020-ig)

    Az Aegon Magyarország Zrt. 2006-ban alapította az Aegon Művészeti Díjat a kiemelkedő irodalmi teljesítmények elismerésére.

  • 2012

    Az Év pénzintézete Díj, European Excellence Award – a kármegelőzés kampányokért, Help 24 megalakulása

  • 2013

    A Lakástakarékpénztár, a Hitel Zrt., és az Alternatív Üzletfejlesztési Igazgatóság megalakulása

  • 2014

    Év pénzintézete Díj, Prémium Üzletág elindulása

    Az új üzletág az emelt szintű szolgáltatások iránt érdeklődő, magasabb jövedelmű ügyfelek specializált kiszolgálására jött létre, exkluzív befektetési és biztosítási termékek széles kínálatával.

  • 2016

    Corporate Igazgatóság megalakulása

  • 2016/2017/2018

    Az Év ügyfélbarát biztosítója díjak

    Az ügyfelek szavazatai alapján az Aegon Magyarország nyerte a Netrisk.hu által alapított az Év ügyfélbarát biztosítója Díjat.

  • 2020

    Az Aegon N.V. értékesíti a közép-kelet-európai operációit

    Az Aegon N.V. 2020-ban döntött egyes kelet- és közép európai érdekeltségei eladásáról az osztrák székhelyű VIG csoportnak, amely az Union Biztosító révén ismert szereplő a magyar piacon.

  • 2021

    A biztosítót érintő tranzakció lezárul, többségi tulajdonos a bécsi központú Vienna Insurance Group, kisebbségi tulajdonos a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. útján a Magyar Állam

    Az Aegon csoport részeként három évtizedig működő magyarországi leányvállalat a hazai biztosítási piac egyik legsikeresebb vállalataként csatlakozott a VIG csoporthoz, amelynek hazai érdekeltségeiben kisebbségi tulajdonosként a Magyar Állam is szerepet vállal.

  • 2022

    Kiemelkedő Digitális Biztosító minősítés elnyerése

    A digitális szolgáltatások terén kiemelkedő megoldásokat és ügyfélélményt nyújtó szolgáltatók elismerésére létrehozott Digitális Jólét Pénzügyi Védjegy használatát elsők között nyerte el az Aegon Biztosító.

  • 2023.08.01.

    Névváltás: Aegon Biztosítóból Alfa Biztosító lettünk

    Az Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt. 2023. augusztus 1-jétől Alfa Vienna Insurance Group Biztosító Zrt. néven folytatja a tevékenységét. A névváltás ügyfeleinket nem érinti, teendőjük ezzel kapcsolatban nincs.

  • 2023

    A lakásbiztosítási piac vezető biztosítója, 3. legnagyobb biztosító (díjbevétel alapján)