Egymillió embert érinthetnek a vihar és árvízkárok Magyarországon
Hat hónap alatt kétszer annyi a kár, mint tavaly egész évben
Több mint ötvenezer, a szélsőséges időjárás okozta kárról érkezett bejelentés májusban és júniusban a piacvezető lakásbiztosítóhoz, az AEGON Magyarországhoz. Az első félévben az ügyfeleknek kifizetett, illetve a feldolgozás alatt álló károk összértéke 4 milliárd forint volt, ami közel duplája a a tavalyi egész éves értéknek. A piacvezető lakásbiztosító szakértőinek számításai szerint minden tizedik, azaz mintegy egymillió embert érintenek közvetlenül a májusi és júniusi vihar- és árvízkárok Magyarországon, de az újabb viharok nyomán az érintettek száma naponta emelkedik.
Naponta tömegesen érkeznek az újabb kárbejelentések a piacvezető lakásbiztosítóhoz, az AEGON Magyarországhoz, miután újabb és újabb viharok érik el Magyarország területét. Az árvíz, szélvihar, jégeső okozta, bejelentett károk száma elérte az 53 ezret, a már kiutalt kártérítés pedig az év első hat hónapjában 2,32 milliárd forint volt. Ez az összeg alig marad el a tavaly, az egész év során kifizetett 2,49 milliárd forinttól. A még függőben vagy kiutalás alatt lévő károk értéke 1,67 milliárd forint, így az elmúlt másfél hónap szélsőséges időjárása 4 milliárd forintjába került a Biztosítónak.
Az AEGON Magyarország szakértőinek számításai szerint országszerte minden tizedik embert ért kár a május-júniusi szélsőséges időjárásban, vagyis mintegy egy millióan érintettek közvetlenül. Számuk ugyanakkor az újabb viharok, jégesők következtében napról napra tovább nő.
Májusban 22 201, júniusban 28 999 darab kárbejelentést kapott ügyfeleitől az AEGON Magyarország. Ebből májusban csaknem 10 ezer bejelentésre 525 millió, júniusban pedig mintegy 23 ezer kárra 1,46 milliárd forintot már ki is fizetett a piacvezető lakásbiztosító. További 6912 bejelentett kárt már felmértek, a teljes feldolgozottság megközelíti a 80 százalékot.
Az újabb hétvégi viharok ismét Borsodban okozták a legtöbb kárt, az árvízkárok 70 százalékát ebből a megyéből jelezték. Bánrévén, Sajópüspökiben és Putnok térségében a jég pusztított, szerdán pedig a Nógrád megyei Litkén és Szécsényen volt újabb jégverés.
A települések sorában a legújabb, júliusi kárbejelentéseket összesítve a főváros áll az első helyen. Innen 285 bejelentés érkezett az AEGON Magyarországhoz, melyet Bánréve, Szeged, Szentes és Pécs követ 95, 62, 53, illetve 46 bejelentéssel. Az okok között az országos összesítésben jelenleg a vihar áll az első helyen (1753 kárt okozva), ezt követi a jégverés (560 bejelentés), a felhőszakadás (519 bejelentés) és az árvíz (117 bejelentés). Az ügyfelek által becsült kár 375 millió forint.
A további károk megelőzése érdekében a károk elhárításával nem kell megvárni a biztosító szakemberét, vagy a kárbejelentést – azt bármikor meg lehet kezdeni. Érdemes azonban lefényképezni a kárt, és mindenképpen eltenni a károkat bizonyító maradványokat, törmelékeket, anyagokat. Az AEGON Magyarország továbbra is azt ajánlja a károsultaknak, hogy a bejelentés előtt lehetőleg keressék meg szerződésük számát az ügyintézés gyorsítása érdekében.
Az AEGON Magyarország szakemberei ismételten felhívják a figyelmet: mindenképp érdemes a lakásbiztosításra szánni havi 1-2 ezer forintot. Lakásbiztosítás szerződést néhány perc alatt köthet akár online lakásbiztosítás oldalunkon, vagy bármelyik AEGON-fiókban országszerte.