900 cipősdoboznyi ajándék az Aegontól

Az Aegon Magyarország kollégái között évek óta hagyomány, hogy részt vesznek a Baptista Szeretetszolgált karácsonyi Cipősdoboz akciójában. Idén az Aegon munkatársai közel 900 darab cipősdoboznyi ajándékot állítottak össze, amelyet a szeretetszolgálat közvetítésével juttatnak el a családokhoz.

Évek óta részt vesznek a Baptista Szeretetszolgálat által indított, és mára az ország egyik legismertebb, legsikeresebb jótékonysági gyűjtésévé vált Cipősdoboz Akcióban az Aegon Magyarország munkatársai. A kezdeményezés lényege, hogy a segítő szándékú emberek megpakoljanak egy-egy cipősdobozt ajándékokkal, amit aztán a szervezők a rászoruló gyerekek között osztanak ki.

Az Aegon Magyarországtól idén közel 900 doboznyi játékot, kisautót, babát, képességfejlesztő- és társasjátékot, iskolában is használható eszközt juttattak el a Baptista Szeretetszolgálat révén a rászoruló családok gyermekeinek. Ebben az évben is ügyeltek arra, hogy legyen bennük minden, ami örömet szerez a kicsiknek: édesség, játék, ékszerek, hajgumik, kirakók, kifestők, rajzeszközök. Külön figyeltek arra, hogy olyan játékokat válasszanak, amelyeknek saját gyermekeik is örülnének.

A biztosító munkatársai az elmúlt években 800 és 1000 darab közötti cipősdobozt állítottak össze évente, ami összesen körülbelül 5000 db cipősdobozt és mintegy 10 millió forint értékű adományt jelent. Maguk is csomagolták az ajándékokat, és minden dobozba írtak személyre szóló jókívánságokat is.

„A Cipősdoboz akcióhoz a kollégák kezdeményezésére csatlakoztunk. Az első évben az igazgatóság tagjai üzleti partnereiket nem karácsonyi vacsorára hívták meg, inkább arra kérték, hozzanak magukkal egy cipősdoboznyi ajándékot, amit közösen becsomagoltak egy kávézás, baráti beszélgetés közben. Az első alkalom annyira jól sikerült, hogy utána az a javaslat született, ezt ismételjük meg „céges szinten” is. Így hagyományt teremtettünk, amely máig él” – mondta el Zatykó Péter, az Aegon Magyarország vezérigazgatója.

ciposdoboz_2015_2